A nevem Cseke Tímea.

Amióta csak az eszemet tudom, mindig voltak kutyák a közelemben, hol egy, hol kettő. Szüleim döntése, hogy vidéken nőljek fel a testvéreimmel előnyös volt állattartás szempontjából. Igaz magamat ismervén, más esetben is megoldottam volna, hogy lehessen háziállatom, igy viszont nem szorultam nagyobb erőfeszítésekre.

Mindig is imádtam az állatokat, a kutyákkal különösen jól elvoltam. Irántuk viszont csak 13 éves korom körül kezdtem el szerelemig rajongani. Sokat rajzoltam, imádtam - leginkább viszont kutyákat szerettem. Aztán ahogy az érdeklődésem és a kíváncsiságom egyre nőtt, hogy minél több kutyát megismerjek és minél többet tudjak róluk, a szemem megakadt valamin, ami még a kutyáknál is jobban megfogott: a farkason. Mindent csodáltam ebben az élőlényben, a megjelenését, az életmódját, a falkában való viselkedését. Ezek után már csak egy féle irányban voltam hajlandó a kutyaimádatomat tovább fejleszteni. Olyan kutyákat kerestem, amik hasonlítanak a farkasra. Olyan kutyára vágytam, ami nem csak külsőleg, de viselkedésében is megtestesíti azt az előlényt, amire én a legjobban vágytam.

Aztán elperegtek az évek, középiskolába kerültem, és elfeledkeztem erről a vágyamról. Egészen addig, amíg az ikertestvéremmel meg nem találtuk életünk és az én életem másik nagy szerelmét, amit még a mai napig sem adok fel, és nem is fogom: az animék, a mangák, és úgy összességében a fennséges Japán világát. Sokáig ezzel a témával foglalkoztam, hobbimmá vált, és életformámmá. Aztán mikor már egyre csak néztem és néztem az animéket egymás után, rábukkantam egyre, ami felbolygatta a lelkemet. Keiko Nobumoto animéje, a "Wolfs Rain". Bámulatos alkotás, magával ragadott. Felébresztette bennem, mi is az, ami már egészen kiskorom óta a vágyam volt. Az animében szerepelt számtalan farkas, akik az emberek zord világában emberi alakot öltve próbálták meglelni a Paradicsomot. A falkavezér egy hófehér, erős, magabiztos megjelenesű farkas volt, Kiba. Telejesen beleszerettem. Misztikusnak és egyedinek tartottam az állat megjelenését. Mind a rajzolt, mind a valós alakja bámulatba ejtett a fehér farkasnak. Elhatároztam, hogy ha elég idős leszek, nekem egy és csak egy féle kutyám lehet. Olyan, ami a leginkább hasonlít a fehér farkasra, egyúttal Kibara. Elkezdtem hát utána keresni, és akkor fedeztem fel két kutyafajtát, ami igényeimnek a legmegfelelőbb lett volna: szibériai husky es az alaszkai malamut. Szerencsémre mindkét fajtából létezett hófehér színű, ezért már csak azt kellett eldöntenem, hogy melyik az, amelyik a legjobban illene hozzám. Mindkét fajtát gyönyörűnek tartottam, de a husky kecses alakjával, és finom fejformájával egyértelműen meggyőzött. Számomra ez a fajta vált a legszebb és a legkülönlegesebb kutyává a világon.

18 éves voltam, mikor édesanyámmal kiutaztunk Írországba, hogy munkát vállajunk. Odakinn végre lehetőségem volt arra, hogy megtegyem az első lépést az álmom elérése felé. Sokáig kutattam, hogy találjak egy tenyésztőt vagy valakit, akinek született fehér huskyja, nem akartam semilyen más színűt, fehéret akartam. A sors végül összehozott egy idős bácsival, akinek akkor nemrég született egy alom kis huskyja, és csodának csodája, egy fehér is volt a kölykök között. Akkor még nem is gondoltam, de végül a kiskutya árát mondva, hozzátette, drága, de a fehár kölyök ritka ennél a fajtánal. És bizony így igaz. A fehér husky nem tartozik a gyakori színei közé a fajtának. Azonnal kaptam az adódó lehetőségen és elmentem érte. A nevén sem kellett gondolkodnom... tudtam, hogy egy ilyen kis csöppségnek számomra csak egy neve lehet: Kiba. Csodaszép kölyök volt. Míg testvérei egymást harapdálták, addig ő ült és nézte őket. Komor, nemtörődöm arccal. Mikor felé nyúltam, bizlamatlanul elhúzódott. Nem szomorodtam el, tudom, ilyenkor az ember azt mondja, az a kiskutya a jó választás, aki téged is kiválaszt, aki odamegy hozzád, aki barátkozik. Ő nem tette. Elhúzódott tőlem, akárhányszor csak felé nyúltam. Olyan volt ő ott a tesói között, mint egy vezér, ült és nézte civakodó falkáját, míg ő megtartotta magabiztos fennséges modorát. És nem alacsonyodott le hozzájuk. Nagyon megtetszett benne ez a viselkedés. Igazi egyéniség volt már kiskorában is.

Mikor elhoztam 2010 szeptemberében, egy szót sem szólt, nem sírt, nem tiltakozott. Ült az ölemben és nézett ki a vonat ablakán. Végig nyugodt maradt és csendes. Otthon gyanakodva fürkészte körbe a házat. Minden zeg-zugot felmért. Teljesen bele voltam szerelmesedve. Kiba szolid kezdeti viselkedése azonban idővel feloldódott. Nem volt romboló típus, csak a saját dolgait rágta és csak azokkal játszott. Ugatni nem ugatott, viszont nagyon sokat beszélgett velünk a maga "nyávogós" hangján. Imádta édesanyámat, húgomat és engem. Mikor valamelyikőnk elment, mint aki hátrahagyta egyik falkatársát, kereste perceken át, míg meg nem nyugtattam. Mindig ott volt a közelünkben, és figyelt minket éjt nappalá téve. Mindig tudni akarta, merre járunk, és mindig a lehető legnagyobb örömmel kívánt üdvözölni minket. Nem mondom, nehéz eset volt. Erőteljesen dominál benne a szabadság, az önfejűség és makacsság. Sosem tette azt, amit kértem tőle, mindig csak azt, amit ő szeretett volna. Nem értettük meg egymást úgy, ahogy kellett volna, pedig nagyon sok volt köztünk a hasonlóság. Kiba nem áhitozott a szeretetre, nem szerette, ha valaki túlságosan a nyakába mászott. Kettőnk közül ő teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy ő a falkavezér, és sajnos volt is, hogy neki lett igaza. Nem volt felhőtlen és problémamentes a kapcsolatunk. De nem bántam. Elfogadtam őt olyannak, amilyen, ahogy ő is engem olyannak, amilyen vagyok. Különlegesnek éreztem magam mellette. És belőle csak úgy sugárzott az önimadat és a magabiztosság, ahogy sétáltunk az utcán vagy a parkban. Mellettem maradt a póráz végén, de láttam a szemében, ha elengedem, már szaladt is volna, annyira hajtotta a vére a szabadság felé. Ezért kompromisszumot kötve magammal pórázon tartottam, cserébe belevágtam egy sportba, amit tudtam, mind a ketten élvezni fogunk.

Mélyebben beleástam magam a fajtába és annak egyéb ágazataiba, és felfedzetem nem is egy, hanem több sportágat, amit az ilyen fajta kutyákkal űzni lehetett. Első próbálkozásunk a canicross volt. Egy kedves barátnőmtől kaptam hozzá felszerelést, akivel egy szánhúzókkal foglalkozó fórumon ismerkedtem meg írországi kinntlétem alatt. Kiba hihetetlenül élvezte, hogy futhatott. Sokat jártam el vele, de sajnos nem voltam jó futó, így nem tudtam soha teljes mértékben kielégíteni az energiáját, ami felhalmozodott benne. Megoldás a hazautazásom után érkezett csak.

Miután újra itthon tudhattam magam 2011 márciusában, első dolgaim között szerepelt egy kerékpár és a hozzá kellő felszerelések beszerzése. Elején félve, bizalmatlanul óvakodva kezdtünk bele az új sportágba, a bikejöringbe, de az idő múlásával egyre jobban ment. Imádtam a látványt, ahogy a kutya előttem futott, mint a szél, és átéreztem, amit ő érzett. Végre tudtam, hogy most nagyon boldog.

Mikor anyagilag is megengedhettem magamnak, elhatároztam, hogyha jobban is el akarok mélyülni ebben a sportban és a vele járóiban, akkor bővíteni kell kis csapatomat. Egy falkára vágytam, Kibának szerettem volna egy érdemes társat, akivel aztán felnőhet és akinek majd átadhatja a tudását. Hamarosan rá is leltem áprilisban egy kölyökre. Egy nagyon kedves tenyésztő imserősömnek az almában született, szürkes-fekete, fehér vonású kislány kutya volt. Azonnal beleszerettem. Tudtam, ő lesz a tökéletes társ Kiba mellé. Hívonévnek a Yuki-t kapta, ami Japánul azt jelenti, hogy "hó". Bájos, barátságos, szeretetéhes kiskutya volt. Nagyon jó természettel és sok ésszel. Kibával ellentétben Yuki nem arra használta fel tehetségét, hogy rosszalkodjon, vagy hogy romboljon. Élt-halt értünk. Mindent megtett, amit csak kértem tőle. A lehető legtöbb dologban különbözött Kibától.

Yuki nyugtalan természet volt, túlbuzgó és szeles, de ez csak javára vált. Szófogadó volt, és alázatos velünk szemben. Mindig azt leste, mivel okozhatna örömet nekem, hízelgett, mint a cicák, bújt, amikor csak tudott.

A két kutya amilyen más volt, úgy egészítették ki egymást. Kiba eleinte szigorúan fogta kis testvérét. Nevelte minden percben, és tanitotta. Yuki válaszul töménytelen szeretettel hálálta meg neki az erőfeszítéseit. Yuki és Kiba ma már elválaszthatatlanok, sosem bántják egymást, nincsen köztük konfliktus. Öröm rájuk nézni, ami nekem nagyon sokat segített göröngyös életemen. Ők ketten segítettek nekem átvészelni sok fájdalmat és kínlódást. Ők nekem minden az életemben, és akik nélkül már el sem tudnám képzelni azt.

Kiba, aki elindított engem ezen a szerteágazó, de lehetőségekkel teli úton, és Yuki, aki mérhetetlen szeretetével támogat és egyengeti nehéz napjaimat.

Köszönöm Márti, neked a lehetőséget, hogy felnevelhettem egy ilyen bájos teremtést, mint Yuki! Ő az, aki minden nap mosolyt tud csalni az arcomra.

Ezek után aztán végre megalakult a "White Wolf Team" csapat, ami mostmár nemcsak sportverseny terén, de kiállítások terén is belekóstolt a szánhúzok magával ragadó világába. Sok barát és ismerős egyengette utunkat idáig, nekik mind köszönettel tartozom a tanácsokért és a lehetőségekért, a megértésért és a türelmükért.

Kérlek tekintsetek be honlapomra, ahol bemutatom nektek eddigi közös életünk pillanatait, és életképeit. Ismerjétek meg két szépséges lányomat, Kibát és Yukit, akik nélkül nem lehetnék az, aki ma vagyok.

^ ^